Beszélgetés az otthonszülésről

Bevezetés
Interjúalanyomat a medikalizáció jelenségén belül az otthonszülés kontra orvosi szülés témaköréből választottam. A medikalizáció jelensége az újkori orvostudomány kialakulásával egyidős folyamat, mely értelemszerűen magába foglalja mind a specializálódást, mind ennek szervezeti működéséért felelős apparátusnak bürokratikus, és éppen ezért hatékony működését, mind ezen apparátusoknak a működéséhez elengedhetetlen anyagi és eszköz jellegű források feletti diszponálását, továbbá a képzés, a szakmai újratermelés kizárólagos vindikálását, mind-mind mint a legitimáció eszközeit, továbbá így kimondva-kimondatlanul mindezeknek a specializálódott szakmai szervezeteknek a hitét önmaguk tévedhetetlenségben is. A tudomány kánonja megváltozhatatlan szent és sérthetetlen számukra. De időnként, mint Thomas Kuhn mondta csendesen lezajlanak körükben a tudományok kicsi kis forradalmai, a paradigmaváltások…Ilyen esemény volt, mikor pl. Semmelweis Ignác klóros kézmosólavórja bekerült az orvosi gyakorlatba, ezen belül is a szülészetbe. Semmelweis Ignác “elszenvedő” esete élő példa a medikalizációra. Kezdetben nagy ellenérzéssel fogadták újításait. Bécsi működését nem minden ok nélkül kellett áthelyeznie Budapestre, mert saját orvoskollégái úgymond kiközösítették. Az orvostársadalmat lényegében újjá kellett nevelnie, hogy elfogadják végre tanácsait, és ez Budapesten is lehetetlennek bizonyult sokáig (Thomas Szasz). Ehhez hasonló esemény zajlik az otthonszülés kontra orvosi szülés mai történései mögött. Az orvosi kamara még ragaszkodik a merev struktúrákhoz, érdekeihez, de már elindult egy alulról szerveződő mozgalom, melynek egyébiránt nyugat-európai mintái beváltan működnek már néhány államban (Hollandia, USA). Elsősorban a születésház hálózatokra gondolok itt. A mozgalom magyarországi elindítója Geréb Ágnes maga is szülész szakorvos, de tevékenységi köre csak a fennálló jogi keretek újraértelmezésével, újraalkotásával lenne lehetséges.
(Kiss Olivér)

K.O.: Ha jól tudom első gyermeketeket nem otthon szülted Anna. Akkoriban még fel sem merült bennetek, hogy otthon szülj?
B.A.: Nem. Futólag hallottam ugyan az otthonszülésről, de rémisztően felelőtlennek tartottam azt a lányt, akiről ezt hallottam. Jóformán nulla infóm volt a dologról, és mellette teljes volt a bizalmam az orvosom (és általában az orvosok) felé, így nem is nagyon érdekelt, hogy ez egy egyéni akció vagy ez ennél rendezettebb formában működik. Illetve az sem érdekelt különösképpen, hogy mi lehet az oka valakinek arra, hogy ne kórházban szüljön. Nem értettem, hogy mi késztethet valakit arra, hogy ne a “legbiztonságosabb” módon, helyen hozza világra a gyermekét. Ha bővebben is érdekel…az első két gyerekünk kórházban születtek. Dáviddal annyira megviselt (fizikailag is, de főleg lelkileg) a szülés, hogy kb fél éven át depressziós lettem tőle. Esténként, amikor lefeküdtem aludni, horrorisztikus, véres képek peregtek a szemem előtt – a szülésem képei. Hosszú éjszakákon át nem tudtam aludni, mert nem tudtam szabadulni ezektől a képektől. Ezenkívül nagyon nehezen tudtam átélni a saját anyává válásomat. Ott volt velem egy kicsi baba, akit ugyan nagyon vártam(unk), de csak nyomokban véltem felfedezni magamban a szeretetnek, a ragaszkodásnak a jeleit. Egyszerűen nem tudtam vele mit kezdeni, nehezen tudtam feldolgozni azt az érzést, tudatot, hogy ezentúl ő már mindig velem lesz, akire mindig vigyáznom kell. Kerestem az okát a küzdelmemnek, de nem találtam meg: másokat meghallgatva rá kellett jönnöm, hogy a legtöbb nőnek ugyanilyen szülésélménye van, és mégsem viseli meg őket ennyire. Ma már azt gondolom, hogy ezek a nők valahova a tudatuk mélyére süllyesztik az igazi élményeiket, és kreálnak helyette egy számukra elfogadhatóbb emléket, mert az eredetivel nem lehetne normálisan együtt élni. Vagy szégyellik (mint ahogy én is szégyelltem és magamat hibáztattam), hogy ők nem tudnak szép, felemelő, boldog pillanatokat felidézni a szülésükről. Hogy konkrétan mitől volt borzalmas a szülés (és utólag most már az egész terhesgondozást is beleszámítanám)? Ahogy kiderül, hogy állapotos valaki, mindenféle hülye, bürokratikus dolgokat “kell” elintéznie, és kapásból elkezdik sulykolni az emberbe, hogy a másállapot valamiféle rémisztően veszélyes dolog, mindenféle szűrővizsgálatoknak vetnek alá (amiknek egy jó része egyébként tök fölösleges, illetve nem is megbízható). Minden vizsgálati eredménnyel lehet paráztatni a nőket, jó lesz-e vajon. Jó-e a vérképem, nem híztam-e túl sokat, látszik-e mindene a babának az ultrahangon, jó lett-e az AFP eredmény (elvileg fejlődési rendellenességek szűrésére szolgál, de Nyugat-Európában nem is alkalmazzák a megbízhatatlansága miatt), ha nem jó, akkor csinálnak egy pontosabb eredményt produkáló, de magas százalékban vetéléssel végződő vizsgálatot (amniocentézis), ha az sem jó, akkor pedig rábeszélnek az abortuszra. Holott ezek a vizsgálatok nem mutatják ki a rendellenesség mértékét, lehet, hogy egészen apró, a baba életminőségét esetleg nem is befolyásoló eltérés miatt megszakítanak terhességeket, illetve sokszor az ikerterhességek is eltérő eredményeket produkálnak. Az ultrahanggal is jól lehet ijesztgetni a mamákat. A szép ezekben a vizsgálatokban az, hogy ha kiderül is, hogy a babának valami rendellenessége van, akkor sem igazán tudnak mit csinálni, csak várni lehet, és rettegni a szülésig, hogy mi lesz a babával. Ennyit a terhesgondozásról. A szüléseknél sok olyan dolgot alkalmaznak még mindig, amit a WHO is tilt (pl. indokolatlan szülésgyorsítás, a méhszáj kézzel való tágítása, orvosilag indokolatlan szülésindítás, a baba kinyomása a szülő nőből, satasta…) Nálam ez Dáviddal úgy nézett ki, hogy egy normál hétköznap után éjfél felé lefeküdtem aludni. Kb. másfél órára rá elfolyt a magzatvizem, akkor (sajnos) rögtön kórházba mentünk. Kontrakcióim ugyan még nem voltak, de nem engedtek lefeküdni aludni, pedig nagy szükség lett volna az erőmre a szülésnél. Reggel hétig sétáltattak fel-alá a folyosón, hátha beindulnak a méhösszehúzódások, de nem így történt. Reggel megjött az orvosom, bekötötték az oxytocint (szülésgyorsítás!), leborotváltak (minek? – hogy gond nélkül lehessen a gátmetszést elvégezni. Fel sem merül bennük, hogy gátmetszés nélkül is lehet szülni – pedig lehet), beöntést kaptam (hogy ne szarjam össze a szülőágyat. Megjegyzem, egy élettani, háborítatlan szülésnél a szülő nőnek még a vajúdás elején hasmenésszerű széklete van, pont azért, hogy üres legyen a végbélszakasz, mire a baba kibújik), ezenkívül megtiltották, hogy bármit is fogyasszak enni vagy innivalót (a császármetszésre, illetve az altatásra gondolva – ezzel is azt sugallva, hogy nem lehet “simán” megszülni egy babát), és ismét felszólítottak, hogy sétálgassak fel s alá. Ekkor már jó 24 órája fenn voltam (oké, aludtam éjjel másfél órát), hullafáradt voltam. Ekkor beindultak a megismételt oxytocintól a fájások, lefektettek a szülőágyra, mondván, hogy CTG-t kell csinálni, és nincs “sétálós” készülékük. Magyarul kénytelen voltam egy számomra teljesen kényelmetlen, fájdalmas és természetellenes pózban vajúdni. Órákon át. Végül már annyira kimerített a vajúdás, hogy kértem epidurális érzéstelenítést (pontosabban engedtem az erőteljes rábeszélésnek, holott nagyon nem szerettem volna eredetileg). A megkérdezésem nélkül olyan orvosra bízták, aki életében még nem kötött be EDA-t (ez egy klinikán sem lenne rendben, de ott legalább tudja az ember előre, hogy ez is benne van a pakliban – de én nem klinikán, hanem átlag kórházban szültem). Gábor ezen a ponton majdnem elájult, így őt kitessékelték, nehogy vele is foglalkozni kelljen. Az EDA-t későn kaptam, nem segített már sokat, nem enyhítette a fájdalmaimat. Dávid végül délután 3-kor született meg úgy, hogy ketten könyököltek a hasamon, hogy kinyomják belőlem, brutálisan szétvágták a gátamat. Szerintem nem csoda, hogy nem tudtam kinyomni, hisz akkor már majd’ 20 órája nem ettem, nem ittam, és kb. 38 órája fenn voltam. Szegény Dávid lila volt, és csúcsfejű, nekem ijesztően csúnya, nem tudtam neki örülni, bár igazán azt is bántam, hogy túléltem ezt az egészet. Rohadtul nem értettem, hogy miért szülnek a nők, ha csak így lehet. Sajnos nem gondoltam rá, hogy másként is lehet. Így aztán amikor 6 hónap múlva kiderült, hogy ismét állapotos vagyok, újrajátszottam az egészet elölről. Nem volt ennyire hosszú Cinkével a vajúdás, nem is viselt meg ennyire a szülés sem, akkor viszont a kötelezően kórházban töltendő 5 nap keserítette meg az örömömet. A nővérek és ápolónők folyamatos érzéketlensége, a segítségük helyett folyamatosan kapott megalázó jelenetek, az orvosok nemtörődömsége, az hogy nem tájékoztatnak a babán elvégzett vizsgálatok eredményeiről – ez mind-mind iszonyatos dühvel töltöttek el, és talán ekkor gondoltam először arra, hogy ha még egyszer szülök, akkor erre nem vagyok hajlandó, hanem keresni fogok valami emberibb alternatívát.
K.O.: Bocsánat a tévedésért Cinkét illetően, merthogy ő még kórházban született… Hát, amivel így szembesültem az elmondásod nyomán az tényleg, nem nélkülözte a horrorisztikus elemeket. Emberibb alternatívát emlegettél, és hogyan sikerült megtalálnod azokat az embereket, akik hajlandóak voltak segíteni neked ebben az emberi alternatívában?
B.A.: Kb. két éve voltam otthon a gyerekekkel, amikor vettünk egy PC-t, és előfizettünk netre (1998-ról beszélünk, ugye), hogy egy kicsit jobban tudjak kapcsolatot tartani a külvilággal, meg egyáltalán kíváncsiságból. Bár nem volt napirenden akkor még, hogy még szeretnénk gyereket, valamiért mégis elkezdtem a szülés témája körül keresgélni a neten. Valószínűleg tudattalanul is próbáltam feldolgozni a szüléssel kapcsolatos élményeimet. Így találtam rá egy nyilvános fórumra, ami a természetes szülésről szólt. Elkezdtem olvasni az archívumát, majd napi rendszerességgel a friss hozzászólásokat is, és rá kellett ébrednem, hogy itt valami olyasmiről van szó, amire a szívem mélyén én is vágytam. Persze tele voltam az elején még én is kérdésekkel, bizonytalansággal, engem is meg kellett győzni róla, hogy nem kevésbé biztonságos otthon szülni, mint kórházban. Itt hallottam először Geréb Ágiról, és az Alternatal Alapítványról, az érdi Születésházról, és doulákról. A fórum olvastán rájöttem, hogy az otthonszülést támogató hozzászólók értékrendje, elvei nem sokban különbözik az én értékrendemtől, elveimtől. Az otthonszülést ellenzők tábora viszont számomra rémisztő módon nem tartja fontosnak, hogy milyen hatások érnek egy babát születése közben, nem gondolják, hogy ez egy életre meghatározó élmény (még ha tudattalan is). Véleményük szerint, amit mi akarunk az a “rózsaszín kiskád”, nem lényeges, nem fontos, giccses, szirupos széplelkűsködés. Tehát egyre többet megtudtam e fórumon keresztül az otthonszülésről. Például azt is, hogy nem a hely – az “otthon” – a lényeg benne, hanem sokkal inkább a háborítatlanság, az hogy semmilyen módon nem akadályozzák, nem siettetik, nem próbálják a segítők kényelmére alakítani a szülés fiziológiai folyamatát. Később a fórum hangneme oly mértékben eldurvult, hogy az azon résztvevő otthonszülőkkel, illetve az otthonszülést pártolókkal együtt létrehoztunk egy zártkörű levelezési listát, ahol végre nem néztek és neveztek minden otthonszülőt pszichiátriai esetnek, felelőtlennek. Ebből a levelezési listából később – miután személyesen is felvettük a kapcsolatot egymással és találkozókat szerveztünk – nagyon mély barátságok is szövődtek, most már nem csak ennek az egy témának a mentén érezzük összetartozónak egymást. Flórát még mindig nem terveztük ekkor, és puszta kíváncsiságból mentem el egy információs estre, Érdre, a Születésházba. Az itt vásárolt könyvek (A születés művészete; Születéskalauz), és Geréb Ági személye pedig még inkább megerősítettek abban, hogy ha még egyszer szülni fogok, akkor biztos, hogy nem kórházban fogom tenni. Amikor Dávid 3 éves, Cinke pedig majdnem 2 éves volt, Gáborral elhatároztuk, hogy szeretnénk még egy babát. Számomra ez egy kényes pont volt, mert én akkor már teljesen teleszívtam magam az egész természetes szülés légkörével, hangulatával, de Gábor – bár mindig meséltem neki is erről – még nagyon távolságtartó volt a témával kapcsolatban. És mivel Flóra rögtön megfogant, ahogy nem védekeztünk, tudtam, hogy nagyon be van határolva az időm, hogy őt is meggyőzzem arról, hogy nem szabad kórházban szülnünk. Végül az érdi tanfolyam szerencsére őt is meggyőzte arról, hogy ez a helyes út számunkra. Erről még majd lehet, hogy beszélek – az érdi tanfolyamról. Fontos. Nagyon fontos lenne, hogy minden kismamához eljusson az az “információ-hegy”, amit ott elmondnak, megmutatnak, “megtanítanak”: a szülésről, gyerekvárásról, terhesgondozásról, egészségügyről, felelősségről. Ez egy egyhetes tanfolyam, amin kötelező részt venni annak, aki otthon szeretne szülni. Én rengeteg könyvet elolvastam az előző terhességeim alatt, azt hittem, hogy sok újdonságot már nem tudnak mondani nekem, de mégis… Egészen máshol vannak a hangsúlyok, nem egy egészségügyi problémaként, nem csupán egy napi szinten megoldandó feladatként, programként beszélnek a szülésről, terhességről. Talán a legegyszerűbb, ha végigfutom a napokat, témákat: Az első nap a gyerekvárásra való lelki ráhangolódásról szól, részben beszélgetés a résztvevők között, ki miért vállal gyereket, milyen élménye(i) van(nak) a szülésről, ha van(nak) egyátalán; beszélnek a természet erejéről, és a nők erejéről, arról, hogy mint a tenger hullámaiba, úgy lehet belemerülni a szülésbe is (akkor ez egy kicsit lila ködnek tűnt, de valóban így van), aztán arról is szólnak, hogy ez mennyire megváltozott tudatállapotban zajlik. A második nap részben a terhesgondozásról szól: arról, hogy melyik vizsgálat miért lehet fontos, hogy egy-egy vizsgálatoknak mik a kockázatai, melyek a teljesen fölösleges vizsgálatok, illetve leginkább arról, hogy mindenki gondolja végig, hogy _neki_ mi fontos, és csak azokat végeztesse el. A nap második felében pedig a szülésről beszélnek – kórházi körülmények között. Mit miért csinálnak, jó-e az úgy vagy sem, melyik beavatkozás mire való, mit csinálnak, mely helyzetben mi lehet indokolt, illetve, hogy mi a kórházi rutin. A harmadik nap a baba születése utáni teendőkről szól. Mely szűrővizsgálatok fontosak, szó esik az oltásokról (nem túl pozitív képet festve azokról – de ez egy másik, szintén nem egyszerű történet), vitaminokról, szükségesek-e vagy sem, babagondozásról. Délután pedig doulákkal lehet megismerkedni, hogy ha választani szeretnénk valakit, akkor ezzel segítsék a döntést. A negyedik nap a háborítatlan szülésről szól, végigkövetve a vajúdás elejétől a baba megszületéséig, illetve ellátásáig. Az ötödik napon a szoptatásról , annak fontosságáról, egyszerűségéről, szépségéről, buktatóiról beszélnek. Délután pedig egy ún. párcsoport kezdődik, ami másnap, szombaton egész nap folytatódik. Ezen a csoporton van lehetőség arra, hogy az emberben felmerülő aggodalmakat, félelmeket, esetleg párkapcsolati problémákat még a szülés előtt tisztázzuk, feldolgozzuk pl a pszichodráma segítségével. A mi párcsoportunkon lehetőség volt arra is, hogy szerepet cserélve megtudjuk, mit él majd át a másik a szülés alatt. Hiperventillációs légzéssel és igen korrekt zenei segítséggel igen szép “utazásokat” tettek a fiúk, férjek, leendő apák (többen konkrétan szültek az “út” végén), mi lányok, nők, anyák pedig aggodalmaskodva figyeltük és segítettük őket – nem tudva, csak sejtve, hogy mi játszódik le bennük. A hideg kiráz még mindig, ha erre gondolok.
K.O.: Flóra végül is a Napvilág Születésházban jött a világra, vagy otthon sikerült olyan feltételeket teremteni, hogy megtörténhessen a szülés? Persze kiváncsi lennék Flóra születésének a körülményeire is.
B.A.: Flóra végül itthon született meg. Nem kellett különleges körülményeket teremtenünk ahhoz, hogy így lehessen. Kaptunk Érden egy listát, hogy miket kell beszereznünk, mik a tárgyi feltételei az otthonszülésen. Pár dolog, ami így hirtelen eszembe jut: gumilepedő, dekubitusz lepedő, sok papírvatta, Betadine fertőtlenítőszer, lavór, szemeteszsákok, nagyméretű fazék vízforraláshoz és ha akarunk, akkor mandulaolaj és orbáncfűolaj a masszírozáshoz, muskotályzsálya-olaj pedig borogatáshoz és párologtatáshoz. Ezenkívül fontos még, hogy a szülő nő otthona hideg-meleg vízzel rendelkező fürdőszobát tartalmazzon és átlagos nappali forgalomban sem lehet 20 percnél távolabb a legközelebbi kórháztól. Ha végiggondolod, ezek között nincs egy sem, ami luxus lenne ma Magyarországon. Arra, hogy Flóra hogy jött a világra, odaadnék neked inkább egy levélrészletet, ami a születése utáni napokban íródott. Ennél pontosabban úgysem tudnám most felidézni: “Hajnal 3 felé elkezdett folyni a magzatvíz, egyszerre sosem folyt sok, de innentől kezdve egész nap szivárgott. Szerencsére már tudtuk, hogy ez még semmi extrát nem jelent, nem kell rögtön Ágiékat riasztani, igazán semmi más dolgunk nincs, mint várni, hogy hogyan lesz tovább. (Az első gyerekünknél ilyenkor már – sajnos – rohantunk is a kórházba.) A magzatburok megrepedésével egy időben elkezdődtek a „fájások” is, bár ekkor még inkább csak keményedések jöttek, hisz valójában nem fájt egyáltalán. Éreztem, hogy aznap szülni fogok, és a gondolat teljesen feldobottá, izgatottá tett, ezért nehezünkre esett újra elaludni, hiába tudtuk, hogy szükség lesz még az erőnkre. Hajnal 5 felé sikerült végre elbóbiskolnunk, reggel azonban kelnünk kellett a két nagyobbik gyerekünkhöz. Telefonáltunk a nagyszülőknek, hogy vigyék el őket magukhoz, szerettünk volna inkább csak kettesben lenni Gáborral. A kontrakciók között Gábor folyamatosan masszírozta a derekam, ami nagyon jólesett, számomra meglepő módon a kontrakciók alatt viszont nem viseltem el, hogy hozzámérjen. A nap nagy részét így töltöttük: kisebb nagyobb kihagyásokkal 10 percenként megkeményedett a hasam, egy kicsit fájt, de teljesen viselhető volt. Többször lezuhanyoztam, a forró víz nagyon jól ellazított. Ágival beszéltünk telefonon (egész nap, egy-két óránként kérte, hogy hívjuk, ha semmi nem történik – akkor is, illetve ha bármi változik, akkor azonnal), egy másik szülésnél volt, úgy nézett ki, hogy ott előbb meglesz a baba, így ott is maradt. Jó volt nyugodtan, kettesben tölteni a napot. Zenét hallgattunk, illóolajat párologtattunk, olvasgattunk, jóízűen megebédeltünk, pihentünk. Délután 4-5 óra körül megszületett a másik baba, Ági 6 órakor telefonált, hogy onnan most indul, mit gondolunk, jöjjön-e most rögtön hozzánk vagy még haza tud menni a saját gyerekeihez. Akkor még nyugodtan mondtuk neki, hogy menjen csak haza, nálunk még nem történt semmi különös. Talán, mert megnyugodtam, hogy most már hozzánk is bármikor tud jönni Ági, innentől kezdve felgyorsultak az események. 6-7 perces fájások követték egymást, és ekkor már valóban fájdalmasak voltak, igaz, hogy még mindig viselhetőnek éreztem, mindig találtam valamilyen pózt, ahogy nem fájt annyira. 7 óra után hívtuk a doulánkat, hogy jó lenne, ha jönne, jólesne most már talán mindenféle borogatás meg masszírozás – bár Gábor még mindig kitartóan masszírozott. Gyors körtelefont rendeztünk, hisz a két Ági (a doulánkat is Áginak hívják) már megbeszélte, hogy együtt jönnek hozzánk. Ők induláshoz készülődtek, nekem pedig egyre erősebb és sűrűbb fájásaim voltak. Egy ideig kőröztem a lakásban, a kontrakcióknál mindenféle pózt kipróbáltam, hogy könnyebben viseljem, végül az ágyunk szélére ültem, és már csak arra tudtam gondolni, hogy Ágiék megérkezzenek. Sajnos nem messze tőlünk eltévedtek – igaz, ezt akkor Gábor nem merte nekem megmondani, látta, hogy mennyire várom már őket. Végül pont akkor érkeztek meg, amikor kezdtem érezni, hogy már nagyon lenn van a baba feje és nemsokára már a tolófájások következnek. Pillanatok alatt előkészítettek mindent, ami szükséges volt, én pedig közben egy, a földre lerakott szivacsra kucorodtam. Ági megvizsgált (annyira finoman nyúlt hozzám, hogy jóformán nem is éreztem): ekkor már 7 cm-re volt nyitva a méhszájam. Még pár kontrakció következett, amit négykézláb, Gáborra támaszkodva töltöttem, és azt gondoltam, hogy ennél jobban már semmi sem fájhat, és lehet, hogy mégsem fogom kibírni, végre megéreztem a tolófájásnak azt a jellegzetes, semmivel össze nem keverhető érzését. Feltérdeltem és elkezdtem nyomni. Jó volt érezni, hogy egyre lejjebb és lejjebb csúszik a baba feje, hogy mennyire hatékonyan is tud működni a testem (ez a kórházi szüléseimnél igencsak kimaradt). Végül 21.18-kor megszületett Flóra. Gyönyörű volt. Ági bebugyolálta gyorsan – én meg csak nézni tudtam. Egyszerűen nem tudtam hozzá érni, csak gyönyörködni benne. Nézni, ahogy a szürkés kis békából pár másodperc alatt békés kis vörös bőrű csoda lesz. Gábor áttelefonált az anyukámnak, aki pár perc múlva már ott is volt, és még úgy látta az unokáját, hogy a köldökzsinórral össze voltunk kötve. Mindannyian nagyon boldogok voltunk. Pár perc elteltével Ági elvágta a köldökzsinórt, majd nem sokra rá a lepényt is megszültem. Gyorsan elmentem lezuhanyozni, tiszta pólóba bújtam és életében először megszoptattam Flórát. Ügyesen szopott rögtön és csodaszép volt. Látszott rajta, hogy mennyire békés körülmények között érkezett ebbe a világba. Halkan szuszogott, az arca kisimult. Életemben ennyire boldognak még nem éreztem magam, mint akkor. Flóra nem lett lesikálva, csak letörölve, nem kellett leszívni az orrát, nem tettünk vele semmit, amit annyira feleslegesen megtesznek a kórházban született babákkal. Nagyjából egy órásan már a nagypapája is látta, másnap reggel pedig a testvérei jöttek érdeklődve, hogy hol van és milyen a kistesó. Az első éjszakáját békésen átszunyókálta az apukájával együtt, én pedig feküdtem mellettük és gyönyörködtem bennük. Nehezen fogtam fel, hogy ez a csoda megtörtént velem, velünk. Végre a helyükre kerültek bennem a dolgok, és örülök, hogy így tudom majd a lányaimnak nagykorukban továbbadni: a szülés egy normális, örömteli dolog, családi esemény. Flóra azóta is nagyon békés, nyugodt baba, sokat eszik, jókat alszik, szemlátomást gömbölyödik, fejlődik. Figyelmesen megnéz mindent, és álmában édesen mosolyog. Maga a boldogság.”
K.O.: Milyen érveket hoztak fel ellenetek elsődlegesen a különböző internetes fórumokon, és végül is mi késztetett titeket arra, hogy kivonuljatok, elveszítve kissé ezáltal azt a lehetőséget, hogy egy szélesebb tábort is megnyerhessetek magatoknak?
B.A.: A legtöbbször azt vágták a fejünkhöz, hogy nem a legbiztonságosabb helyszínt választjuk a gyerekeink születéséhez, csak a saját kényelmünket nézzük, felelőtlenek vagyunk, nem számolunk a lehetséges kockázatokkal, az otthonszülést csak beteg pszichéjű nők választják, akik betegesen félnek a kórháztól. Egyébként az Index-en, a Természetes szülés topic volt az… Ilyenek rémlenek: folyamatosan statisztikákat követeltek, hogy mennyire biztonságos az otthonszülés, ha pedig valaki kerített külföldi statisztikákat, akkor azokat folyamatosan lefikázták, belekötöttek mindenbe, amibe csak úgy gondolták, hogy lehet. A Geréb Ági statisztikáira voltak kíváncsiak, aki ugye nem működhet hivatalosan Mo-on bábaként, és ha leírtuk mégis a statisztikáját, akkor meg közölték, hogy az nem hivatalos, de hát hogy lett volna az, ha a tevékenysége eleve illegális…. Végülis mindenki hajtogatta a magáét, elbeszéltünk egymás mellett, illetve ha valaki még le merte ebben a légkörben írni az otthoni szülését, akkor arra mindenféle sértő megjegyzéseket tettek. De hát gondolom, ismersz más nyilvános fórumokat, azokon nem a legfinomabb hangnemben szokott folyni a vita, csak itt annál intimebb témáról lett volna szó, mint pl. a politika. Így végül ezt meguntuk és létrehoztunk egy zártkörű listát, amit az Indexes topicban is leírtunk, hogy létezik, és ha valakit érdekel és kultúráltabb hangnemben hajlandó erről “beszélgetni”, akkor szívesen látjuk, de az ellenzők természetesen nem jelentkeztek rá. Persze lett volna olyan is, akit biztos nem engedünk be a listára vagy ha menet közben kiderül, hogy csak anyázni jött, akkor simán ki lehet rakni onnan, amíg ezt egy nyilvános fórumon nem tudod megtenni.
K.O.: Az oltásokkal kapcsolatban mindenki egy véleményen van a “közösségeteken” belül? Tudomásotok szerint az oltások esetében is léteznek WHO ajánlások ugyanúgy, mint a szülés esetében?
B.A.: Az oltásokról: nagyon nehéz ügy. Jópár könyvet, site-ot megnéztünk, elolvastunk a témában, pro és kontra. Végül annyi ülepedett le bennünk, hogy jó lenne valakit találni, akinek a véleményében maximálisan megbízunk, mert az oltást támogatókkal és az azt ellenzőkkel is nagyon el tud szaladni a ló. És végső soron elolvashatunk akárhány könyvet, mi akkor is laikusok maradunk. A legfontosabb nekem ebben a témában megintcsak a felelősség és a szabad önrendelkezés kérdése. Miért kötelez engem az állam arra (beszéltünk ugye már a hatalomról!), hogy olyasmit tegyek a gyerekemmel, amit nem látok 100%-osan hasznosnak rá nézve, sőt, sok oltás esetében kifejezetten károsnak tartok? Nem megyek most bele jobban a részletekbe, a lényeg, hogy jó pár oltást megtagadtunk, hogy beadjanak a gyerekeinknek, egy párat hajlandók voltunk beadatni. A megtagadott oltások miatt a fejünk felett lebeg az ÁNTSZ mindenféle szankciója. Pár hete volt egy oltásmegtagadó párról cikk a MaNcs-ban, érdemes elolvasni, ők most épp ott tartanak, hogy a gyerekeiket gyámság alá fogják helyezni, ha továbbra is ellenállnak. Eddig nem akarunk elmenni, de ha beadjuk a derekunkat, akkor nagyon az lesz az érzésem, hogy megtörték az akaratomat, és hogy ezzel veszélyeztetem a gyerekeimet. A listán egyébként nagyrészt egyezik oltás-témában a tagok véleménye, az viszont különbözik, hogy ki hogy próbálja kezelni az ügyet: van, aki harcosan kiáll a jogaiért, van aki nem oltat, de kerít hamis pecsétet, és van, aki háborog, de beadatja az oltásokat. WHO ajánlásról nem tudok, nem hiszem, hogy lenne ilyen. Azért az elgondolkodtató, hogy nálunk még mindig bőszen használnak olyan oltásokat, amiket Nyugat-Európában és az USA-ban betiltottak évekkel (inkább évtizedekkel) ezelőtt.
K.O.: Visszatérve a háborítatlan szüléshez…Ha, jól tudom 1997-ben alkotmányosan kimondták az otthonszülés jogát, és két kórházban már működnek is önálló 24 órára igénybe vehető szülőszobák. Az egyik a Szent-István Kórházban van, és ahogy láttam az internetes honlapjukon erőteljesen reklámozzák is ezt a szolgáltatásukat. Ettől függetlenül úgy érzitek, hogy ezekhez a kezdeményezésekhez képest az Alternal Alapítvány jóval előbbre jár?
B.A.: A kérdés első részére: én úgy tudom, hogy egy ombudsmani állásfoglalás kimondja az otthonszüléshez való jogot, de… A Szülészek és Nőgyógyászok Szakmai Szövetsége viszont olyan állásfoglalást adott ki, amely szakmai szempontokra hivatkozva elítéli ugyanezt, illetve az otthonszülésben résztvevőket, segítőket. Az egyetlen orvost (Geréb Ágit), aki ma ezt Magyarországon nyilvánosan felvállalja, folyamatosan, mondvacsinált ürügyekkel, bürokratikus módszerekkel ellehetetlenítenek, illetve olyan helyzetet teremtenek, hogy legálisan ne gyakorolhassa a hivatását. És nem csak őt, hanem a csapatában résztvevő más orvost is (Büki György, gyerekorvos, azóta sajnos már nem dolgozik Ágiékkal) “zsarolnak”, az orvosi engedélyét bevonva. Amikor negyedik gyerekünk, Borka megszületett, egy fél délutánon át telefonálgattunk, hogy találjunk olyan gyerekorvost, aki kijön és megnézi, hogy minden rendben van-e (kisebb szívkamra-tágulata volt, amit tudtunk előre, és a szülést nem veszélyezteti, de – természetesen – aggódtunk). A saját gyerekorvosunk kijött volna, előre megbeszéltük, de akkor végül szabadságon volt. Senki nem merte felvállalni, hogy kijöjjön egy otthonszületett babához, és ehhez a nevét (pecsétjét) adja. Arra, hogy ma mennyire legális az otthonszülés, csak annyit mondanék még, hogy ha most születne gyermekünk itthon, akkor Ági már nem tudna “Élveszületési lap”-ot adni, ami nélkül nem lehet anyakönyveztetni egy babát sem. A most születő gyerekeknek van 30 napjuk, hogy a szüleik valamilyen legális vagy illegális módon ilyen laphoz jussanak, mert a babákat a születésük után 30 napon belül kell anyakönyveztetni. Képzeld el azt a helyzetet, hogy megszületett egy baba otthon, komplikáció nem történt, de ha nincs más lehetőséged (orvos ismerős, hamis pecsét, stb), akkor mégis kihívod a mentőt, hogy tőle talán kapsz Élveszületési lapot. Mindezt úgy, hogy te is tudod, hogy nem rohangál sok ráérő mentő a városban, jó, ha a tényleg sürgős eseteket el tudják látni. Neked viszont nem lesz másként “adminisztrálva” a gyereked! A kérdés második részére, hogy mit nyújtanak az alternatív szülőszobák…Látod, szerintem ez a “rózsaszín kiskád”, a felszín, a külsőség. Kialakítanak ún. IKEA-szobákat, ami lehet, hogy hangulatos, olyan esetleg, mint az otthoni nappali, háló, de ugyanaz az orvos megy be _levezetni_ a szülést, aki a “normál” szülőszobára is. A fejében ugyanaz van, ő diktál, ugyanúgy orvosi esemény számára a szülés. Persze mindenképp fejlődés, hogy már nem feltétlenül kell beszíjazott lábakkal a hátukon fekve szülni a nőknek, hanem egy ilyen alternatív szülőszoba felszereléseit próbálgathatják… de erről csak az jut eszembe, hogy amikor Dávid született, akkor is volt már azon a szülészeten szülőszék, de a szülésznő közölte velem, hogy ne használjam, mert nem szeretik a doktorurak ! Nem egyszer hallok olyan történeteket, hogy valaki vajúdhat olyan pózban, ahogy jólesik neki, majd a tolófájások előtt megkérik, hogy még egy vizsgálatra feküdjön fel az ágyra (onnan tolófájás alatt már le nem mászik senki!). Mintha nem lehetne bármilyen pózban megvizsgálni valakit. De amíg ez Áginak (illetve egy bábának) egyáltalán nem presztízskérdés, hogy le kell esetleg guggolni egy vizsgálathoz vagy ne adj’ isten még lejjebb ereszkedni, mert eleve egy guggoló nőt vizsgál, addig ez a nőgyógyászok számára elképzelhetetlen. Szerintem kórházban is lehet háborítatlanul szülni, csak nagyon nehéz. Valószínűleg akad az országban egy vagy két olyan orvos, akivel ilyen kivitelezhető, de őket is nagyon kötik az adott intézmény, illetve a szülészetet vezető orvos irányelvei, szabályozása. Az orvosi társadalom annyira hierarchizált, hogy abban igen nehéz széllel szembe menni, nem elfogadni a bevett gyakorlatot. Az otthonszülésben nekem a legfontosabb, hogy biztonságban éreztem magam mindkétszer itthon, és tudtam, hogy semmilyen szükségtelen beavatkozást nem fogok és a babám sem fog átélni. Nagyon sokat segített abban, hogy bízzam a testemben, illetve későbbi apróbb, nagyobb betegségek esetében a gyerekeim testében, szervezetében is. Itthon misztériumként, csodaként tudtam átélni mindazt, ami a kórházban csak a döbbenetet és megaláztatást hozta.

(Az interjú Kiss Olivér szakdolgozatához készült)

Tetszett, amit olvastál? Kérj időpontot most!

Reklámok

Hallgatlak, mondd nyugodtan!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s