Csak mi ketten – masszázs workshop pároknak

Három részből álló workshopra laikusokat várok szeretettel, elsősorban párokat. Az első két részben olyan mozdulatokat tanítok meg, amelyekkel hétköznapi helyzetekben tudunk bárkinek kellemes, jó érzést adó masszázst adni. A workshop elsődleges célja a figyelemteli érintés és pár alapvető masszázstechnika elsajátítása.
A délelőtt 10-től délután 5-ig tartó nap során lehetőséget teremtünk a saját testünkkel való kapcsolódásra, ezután a partnerünk figyelmes érintésére, majd az ebédszünet után belevágunk a konkrét masszázstechnika elsajátításába.
Az első alkalommal a nyak, a vállak, a hát és a lábfej masszázsát tanulhatjátok meg.
A második alkalommal a kézfej, és az arc masszázsával foglalkozunk.
A harmadik workshopra csak az első két nap elvégzése után lehet jelentkezni: ezen a napon az érintéseinket és az érzékelésünket finomítjuk még tovább: a manuális érintésen túl kísérletezünk különböző minőségű anyagokkal, textúrákkal, hőmérsékletekkel, és a kísérletezésbe bevonjuk minél több érzékszervünket.
KIKNEK AJÁNLOM A WORKSHOPOT
– akik örömmel érintik, masszírozzák egymást és/vagy a környezetükben lévőket
– akik szeretnék, ha szakszerűbb és még finomabb lenne az érintésük
– akik szeretnék tovább mélyíteni partnerükkel a közöttük meglévő intimitást
– akiknek fontos a párkapcsolaton belüli kommunikáció
– akik úgy érzik, hogy szeretnének közelebb kerülni egymáshoz, de nem találják a megfelelő utat egymáshoz
– pároknak nászajándékba, házassági évfordulóra
A workshopokon csak ti ketten vesztek részt, így garantált a személyes figyelem mindkettőtök számára!
A workshopnak nincs meghirdetett időpontja, hanem a jelentkezőkkel személyesen egyeztetünk mindhármunknak megfelelő napot.
Helyszín: Budapest, XIX. kerület.

ÁRAK
A workshop ára alkalmanként 65.000 Ft / pár
Lehetőség van arra is, hogy barátaitokkal együtt jelentkezzetek. Jelenleg két pár tud egyszerre jelen lenni a workshopon. Ebben az esetben a workshop ára alkalmanként 40.000 Ft / pár.

KÉRJ IDŐPONTOT MOST!
A megadott elérhetőségeden rövid időn belül keresni foglak.