(Kiss Bernadett interjúja velem)
Kaptam nemrég egy videót, amely egy különleges nevű masszázsfajtát mutat be, a Lomi Lomit. És azóta is elvarázsol, ahányszor megnézem. Még az is megnyugtat, ha csak nézem, de milyen lehet, amikor én fekszem azon a a masszázságyon…
Baksa Annával beszélgettem, aki szintén Lomi Lomi masszőr, de foglalkozik még Ma-uri, Kahi Loa és várandós masszázzsal is.
– Hogy kezdtél el masszázzsal foglalkozni? És miért éppen ezzel a különleges masszázsfajtával?
– Sok apró impulzus vitt egyre közelebb ahhoz, hogy masszázzsal kezdjek foglalkozni: egyrészt kicsi gyerek korom óta nagyon intenzíven igényeltem mindig is az érintést, a testkontaktot. Másodszor pedig szültem négy gyereket, a két nagyobbikat még kórházban, elidegenítve a saját testemtől, a két kicsit pedig otthon. Az otthoni, háborítatlan szüléseim tapasztalata közelebb vitt ahhoz a tudáshoz, hogy mennyi erő lakik a testünkben, milyen rejtett erőtartalékaink vannak, és hogy a támogató, elfogadó és szeretetteli jelenlét mennyit tud segíteni abban, hogy mélyen átélhessem, megélhessem, hogy mi zajlik a testemben, miközben világra hozom a gyermekemet.
Ehhez kapcsolódik még az is, hogy a gyerekeimet hordozókendőben, magamra kötve hordtam, és igény szerint szoptattam meglehetősen hosszan – ez mind-mind meghatározó volt az ő kiegyensúlyozottságuk, testi és lelki harmóniájuk elérésében, vagy egy-egy futó, könnyebb betegségből való gyors felépülésükben.
Közben aktívan foglalkoztam önismerettel, sokféle terápiát kipróbáltam, és azt tapasztaltam, hogy a test és a lélek nem szétválasztható dolgok, illetve épp hogy nagyon is szorosan összefüggenek. Hogy elindulhatok a lélektől, boncolgathatok, feldolgozhatok, elemezhetek – ha valóban sikeres a terápia, akkor az testi szinten is meg fog jelenni. Ugyanígy, ha a testnek tudok segíteni, ha abban fel tudok szabadítani blokkokat, ki tudok sírni régmúlt fájdalmakat, ki tudok üvölteni terápiában régi haragokat, meg tudom ölelni már elveszített szeretteimet – nos, akkor természetesen a lelkem is megkönnyebbül, le tudok tenni terheket a vállamról.
Mindeközben két barátnőm is Ma-uri masszázst kezdett tanulni, és így kipróbálhattam magam is, hogy mi ez a csoda, amit Hemi és Katja Fox hozott el nekünk Új- Zélandról. Az első találkozásom a Ma-uri masszázzsal megdöbbentő volt: érzések kavalkádja szakadt rám a masszázs alatt, elképesztő érzelmi változásokat éltem át, sírtam és nevettem, felzaklatott és megnyugodtam, megszülettem és meghaltam, elringatott, kiszakított a testemből, éteri lénnyé váltam és mégis a végkövetkeztetés számomra az volt, hogy mindehhez kell a test. Hogy a létezésünk alfája és ómegája. Innen indul minden, és itt végződik minden. Hogy a fogantatásunktól kezdve a halálunk pillanatáig testi tapasztalatok özöne áraszt el, legfeljebb nem figyelünk oda rájuk. Nem volt kérdés, hogy ezt a technikát én is tudni akarom, hogy én is részese szeretnék lenni annak, hogy emberek ugyanezt átélhessék az én érintésem által is. Részesévé, alakítójává akartam válni magam is ennek a fantasztikus, művészi érintésnek.
– Hogy képzeljünk el egy pármasszázst? Miért és kiknek ajánlod?
– A pármasszázs tulajdonképpen egy térben, párhuzamosan, szinkronban zajló masszázs, melyre többségében párok szoktak jönni. Jelzem, hogy nem feltétlenül kell az embernek a párjával részt vennie egy ilyen szertartáson (hiszen a Ma-uri masszázs valójában tényleg egy szertartás: szakrális masszázs), ugyanúgy kiaknázhatjuk a pozitív hatásokat akármely más intim kapcsolatunkban: szüleinkkel, gyermekinkkel, közeli barátainkkal.
Ilyenkor a pár két tagja egy térben, közel egymáshoz elhelyezett masszázságyakon fekszik, és az őket masszírozó masszőrök párhuzamban, szinkronban dolgoznak. Pármasszázs alatt felerősödnek a gyógyító energiák, szinte vágni lehet a szobában a levegőt… Kiváló lehet egy kapcsolat elmélyítése, magasabb szintre emelése céljából, de akár nászajándékként is felejthetetlen, ünnepi pillanatokkal kedveskedhetünk frigyre lépő barátainknak, rokonainknak
– Mi a fő különbség a Ma-uri, a Lomi Lomi és a Kahi Loa masszázsok között?
– A Lomi Lomi masszázs a Hawaii szigetekről származik (magam is ott tanultam), a jelentése pedig csupán ennyi: érintés, masszázs. Ahány kahuna (gyógyító, sámán), annyiféle technika létezik, de amiben mégis hasonlítanak egymásra, az az, hogy alkarral masszírozzák végig az előzőleg meleg olajjal bekent testet.
Ez elég nagy teret enged a vendégnek legmegfelelőbb erősség megtalálásában, mellesleg mivel sokkal nagyobb felületen érintkezik a a vendég és a masszőr bőre, így kevésbé koncentrált, kevésbé jól behatárolható egy-egy érintés, és annyi impulzus éri egyszerre az agyat a masszázs alatt, amivel nem boldogul egykönnyen, így óhatatlanul kikapcsol – és már el is érte a masszázs az egyik alapvető célját: a test mellett a lélek is megpihenhet. A Lomi Lomimasszázsban nincs szigorúan vett koreográfia, organikusan alakul, változik masszázsról masszázsra: mindig az épp aktuális igényekhez, állapothoz lehet igazítani a mozdulatokat.
A Ma-uri masszázs ugyanezekre a mozdulatokra épít, de olyan, mintha az ember mantrázna: ismétlődő mozdulatok egymásutánjaival érjük el ugyanazt az állapotot: a test, a lélek és a szellem teljes ellazulását, töltődését.
A Kahi Loa-t szívesebben hívom érintésterápiának, mint masszázsnak: ennél a technikánál nincsenek átmasszírozva az izmok, és az ízületek, jellemzően a bőr felszínén dolgozunk (de van, hogy csak az asztráltesten). A minket körülvevő világgal próbáljuk meg újra összhangba hozni a vendéget, a Hawaiiak hite szerinti 7 őselem megjelenítésével a mozdulatainkban (így is hívják a Kahi Loa-t: a 7 őselem masszázsa). Tulajdonképpen egy nagyon intenzív energetikai kezelésről van szó, ez technikájában sem hasonlít a másik két masszázsra, amikkel még foglalkozom.
Ezeken túl még Várandós masszázst is végzek, ami az egyik szívem csücske: hihetetlen megtiszteltetés minden alkalommal végigkísérni egy alakuló, fejlődő kis életet az édesanyja pocakjában az első hetektől egészen a születéséig, érezni, ahogy a pocakon keresztül is reagálnak az érintésemre a babák. Felemelő és megtisztelő, hogy az anyukák ebbe a intim együttlétbe, amit a babájukkal átélnek, beengednek egy kicsit engem is.
A várandósság időszaka a legtöbb nőnek élete legnagyobb változását hozza mind testi, mind lelki szinten, nagyon sok a kérdőjel bennünk a babvárás időszakában, a bizonytalanság, a környezetből pedig mindenhonnan elvárások tömkelegével találjuk szembe magunkat. Ezért is tartom fontosnak, hogy ne csak a négy gyermekem várásával, kihordásával és megszülésével (majd táplálásával és nevelésével) kapcsolatos tapasztalatokat adhassam át a kismamáknak, hanem valóban támogató és elfogadó közeget tudjak teremteni köréjük. Ez az, amire miden nőnek szüksége lenne, amikor babát vár.
– Megosztottál egyszer egy videót a Lomi Lomi masszázsról, és engem teljesen elvarázsolt! Mintha táncolt volna a masszőr, fantasztikus volt. Ezt bárki meg tudja tanulni vagy érzék is kell hozzá?
– Igen! A Ma-uri és a Lomi Lomi masszázs is tánc! A tanulás hosszát meghatározza természetesen, hogy kinek mennyi érzéke van épp a tánchoz, milyen a ritmusérzéke, mennyire tudja összhangba hozni kezét-lábát-figyelmét… De: mindenki meg tudja tanulni. Merthogy ez a tudás mindannyiunkban benne van, csak az a kérdés, hogy mennyire kell mélyre bányászni a felhozatalához. Akinek az élete részét képezi a testtudatosság, a tánc, a ritmus, a másikra hangolódás – annak ez könnyebb feladat lesz, akinek pedig ezek mélyebbre temetett, elfelejtett dolgok, annak több idő kell, hogy újra megtalálja magában. De tudom, hiszem, hogy alapvetően mindenkiben benne van ez az ősi tudás.