Rólad szól!

Egy friss, hétvégi tapasztalatom kapcsán gondoltam arra, hogy megosztok veletek pár gondolatot arról, hogy “mit kell csinálni”, “hogyan kell viselkedni” egy masszázs alatt. Mindezt azért teszem idézőjelbe, mert szerintem semmit sem kell csinálni, illetve sehogy sem kell viselkedni. Pár főbb témakör, ami elő szokott fordulni:

Szégyenlősség
Talán segíthet az a gondolat, hogy a testünk szent. Hogy minden testnek megvan a szépsége: épp az egyediségében. A fiatalokéban épp a hamvasság, a középkorúakéban az érettség, az idős testekben a tudás, a tapasztalat. Semmi szégyellni való nincs egyetlen egy testben sem, értünk van, nekünk van a segítségünkre, mozdulunk vele, erőt fejtünk ki, lélegzünk, eszünk, iszunk, szerelmeskedünk vele, örömeink forrása és bánataink visszajelzője. Egyszerűen szép: úgy, ahogy van.

Szőrtelenítés
Sok nő kellemetlenül érzi magát, ha masszázs előtt nem volt ideje szőrteleníteni, és emiatt szabadkozik. Higgyétek el, ez nem probléma. Bár valóban, ma már ritkább, hogy valaki sehol sem szőrtelenít, de én azt gondolom, hogy mindegy, hogy szoktál-e, vagy sem, hogy most épp volt-e rá időd, vagy sem, a lényeg az, hogy ne hagyd, hogy ez zavaró momentummá váljon számodra. Egyben biztos lehetsz: számomra biztos, hogy nem zavaró. És természetesen ugyanez igaz a férfiakra is: hallottam már férfiembertől, hogy ő annyira szőrös, hogy nem mer masszőrhöz menni. És találkoztam már olyan kollégával, aki úgy gondolta, hogy bizonyos szőrösségi szint felett gyantáztasson mindenki, vagy ne járjon masszázsra… Én pedig azt gondolom, hogy nem biztos, hogy mindenki alkalmas arra, hogy másokhoz érjen és a kellő tiszteletet megadja egy másik ember számára…

Hangok
A legtöbb ember számára teljesen természetes, hogy ha a párja masszírozza meg például a hátát, vagy a lábát, akkor a hangjával is kifejezi, ha egy mozdulat jól esik számára. Hivatásos masszőrnél mégis kevesen merik ezt megengedni maguknak. Pedig szerintem nekem, mint masszőrnek is jó visszajelzés, ha valakinek a hangján is hallom, hogy jó, amit csinálok.

Mozdulatok, testhelyzet
A következő téma, ami fel szokott merülni, az az, hogy mennyire “illik” szabadon mozogni. Talán nem lepődtök meg rajta, ha azt mondom, hogy szerintem bármennyire… Ha valamelyik testhelyzet kényelmetlen, változtass kedvedre! Ha utálsz nyújtott lábbal feküdni a hátadon, akkor helyezd el úgy, ahogy neked kényelmes. Ha jól esne egy mozdulatba még jobban belenyújtózni, tedd meg bátran. Ha a front masszázsa alatt úgy érzed, hogy a te kezed is táncra kelne, akkor táncolj vele. Egyáltalán: tegyél bármit, ami úgy érzed, hogy jó lenne a testednek!
Ugyanez igaz arra, hogy ha esetleg fáznál, meleged lenne, túl halk a zene, vagy épp azt szeretnéd, hogy egyáltalán ne is szóljon semmi. Fontos, hogy tudd, érezd: ez az egész rólad szól, érted van, a te kedvedért, a te testi és lelki jól létedért!

Aloha!

(A kép a Dove pár évvel ezelőtti “The perfect body” kampányában szerepelt)

A belső gyermek gyógyítása

A napokban járt nálam. Súlyos beteg hónapok óta, az állapota hol stagnál, hol romlik. Folyamatos halálfélelemben él. Mikor beszélgettünk arról, hogy eljön Ma-uri masszázsra, akkor elmondtam neki, hogy az alapbetegségén nem fogok tudni segíteni, nem szeretném semmiképp hitegetni: természetesen sok minden van, amihez én magam kevés vagyok és fontos, hogy én is tudjam és a klienseimmel is tudassam ezeket a határokat. De abban, hogy kicsit segítsek neki kikapcsolódni, abban, hogy fizikailag megnyugvást, pihenést találjon, töltődjön, abban, hogy a halálfélelmével szembenézzen, és elkezdjen értelmet keresni az életben maradáshoz, abban, hogy a gyerekkori szeretethiányát és érintéshiányát elkezdjük gyógyítani, pótolni, abban mindenképp a segítségére lehetek.
A masszázs alatt érezhetően intenzíven dolgozott: érzésekkel, belső képekkel, emlékekkel. Mikor a hasáról a hátára fordult, váltottunk pár szót (azok kedvéért, akik még nem jártak Ma-uri masszázson: a kezelések alatt nem jellemző a beszélgetés, egy-egy apró visszajelzést leszámítva): azt mondta, hogy úgy érzi, hiányzik neki innen valaki. A következő percekben magában végigvette, hogy vajon ki lehet az… régi, elhagyott szerelmek, elhunyt rokonok vagy rég elfeledett barátok… de nem, nem talált még rá, hogy ki hiányozhat neki. Még egy kis idő eltelt, közben a front résznél jártam már (ez a karokat, a mellkast, és a hasat jelenti, az egész masszázson belül ez a leginkább táncos rész, egyúttal a legtöbb érzelmet felszabadító terület). Hamarosan elérkezett a minden gátat átszakító, felszabadító, gyógyító sírás pillanata.

Kiszakadt, megtalálta.

És aztán, ahogy csitult a sírás, azt mondta:
– Tudod, hogy a bennem élő kicsi lányt masszírozod?
Igen, gondoltam. Nem szóltunk többet a masszázs alatt egymáshoz, mindketten értettük, hogy ez most nem a szavak ideje. Ott és akkor nem volt másra szükség, mint szeretetre, érintésre. Arra, amit – jó esetben – az ember a szüleitől megkap kisgyerekként. Sajnos elvétve találkozom olyanokkal, akiknek épp a jó eset jutott osztályrészül. Szinte mindannyian szenvedünk ennek a hiányától. Azonban jó tudni, hogy ezek a gyerekkori sebek gyógyíthatók.
A masszázs végén magára hagytam őt még pihenni, visszatérni, kint vártam rá. Amikor kijött, hiába látszott rajta, hogy sírt, gyönyörű volt. Átélte és megértette, hogy milyen fontos annak a belső gyermeknek, hogy elég szeretet kapjon. Vitte magával: az ölében, óvta, vigyázott rá. Szerette.

Vajon a te belső gyermeked kap(ott) elég szeretet?
Ha van kedved mesélj, hallgatlak!