Sok évnyi szünet után idén tavasszal három olyan inspiráló ember is része lett a napjaimnak, akikkel azt éltem át, hogy szeretném megköszönni, meghálálni nekik azt, ahogy ők a világban léteznek. Az én legalapvetőbb szeretetnyelvem az érintés, ezzel tudom a legtisztábban kifejezni a hálámat, így hát egy-egy masszázst adtam nekik ajándékba. Bár féltem tőle, hogy nem…
Címke: emlékek
Emlékek
Ha azt kérdezem, hogy mik a legkorábbi emlékeid, akkor valószínű, hogy vizuális emlékek, érzések jutnak eszedbe. Mondjuk ovis emlékek, nagyjából 3 éves korod körüli időszakból vagy családi képek, de általában valami elmesélhető történet, álló vagy mozgóképszerűen felidézhető emlék. Azonban nem csak ilyen emlékeket őrzünk: a tudatosan felidézhető képeknél korábbi, még a verbalitás megjelenése előtti időszakból származó emlékeink…
Levél
Álljon itt egy régebbi levelem, amit barátaimnak írtam az első Ma-uri masszázsos élményemről: “Tegnap voltam egy ismerős lánynál Ma-uri masszázson. Épp össze voltam törve, nyűgös és rosszkedvű voltam, erősen érintés-igényes állapotban, gondoltam, ez majd jót tesz nekem. Az elején asztrál tisztító tánccal kezdett, amiből ugyan nem láttam semmit, de ahogy ott feküdtem az ágyon, azt…
A belső gyermek gyógyítása
A napokban járt nálam. Súlyos beteg hónapok óta, az állapota hol stagnál, hol romlik. Folyamatos halálfélelemben él. Mikor beszélgettünk arról, hogy eljön Ma-uri masszázsra, akkor elmondtam neki, hogy az alapbetegségén nem fogok tudni segíteni, nem szeretném semmiképp hitegetni: természetesen sok minden van, amihez én magam kevés vagyok és fontos, hogy én is tudjam és a…
Beszélgetés az otthonszülésről
Bevezetés Interjúalanyomat a medikalizáció jelenségén belül az otthonszülés kontra orvosi szülés témaköréből választottam. A medikalizáció jelensége az újkori orvostudomány kialakulásával egyidős folyamat, mely értelemszerűen magába foglalja mind a specializálódást, mind ennek szervezeti működéséért felelős apparátusnak bürokratikus, és éppen ezért hatékony működését, mind ezen apparátusoknak a működéséhez elengedhetetlen anyagi és eszköz jellegű források feletti diszponálását, továbbá…