Sok évnyi szünet után idén tavasszal három olyan inspiráló ember is része lett a napjaimnak, akikkel azt éltem át, hogy szeretném megköszönni, meghálálni nekik azt, ahogy ők a világban léteznek. Az én legalapvetőbb szeretetnyelvem az érintés, ezzel tudom a legtisztábban kifejezni a hálámat, így hát egy-egy masszázst adtam nekik ajándékba. Bár féltem tőle, hogy nem tartanak-e tolakodónak majd ezzel az ötlettel, de legnagyobb örömömre mindhárman elfogadták az ajándékomat.
Az előző bejegyzésben Farkas Éva írását olvashattátok arról, hogy mit élt át masszázs közben, most pedig Tisza Kata kedves sorait osztom meg veletek:

A mai délutánt egy nővel töltöttem. Tulajdonképpen egy olvasóval, aki meghívott magához, és bár nem szoktam ilyet, én ma bizony, a lányaim apás napján, elutaztam Kispestre hozzá. Polinéz masszázzsal foglalkozik a lány, és szeretett volna megajándékozni ezzel az élménnyel az olvasmányélményeiért cserébe. Még sosem voltam polinéz masszázson, és nagyon tetszett, hogy elmondta, sokáig nem olvasott, az előítéletek miatt, engem, de egyszer véletlenül igen, és azóta lebomlott ez a fal benne. Úgy masszírozott, forró olajjal, hogy táncolt közben. És mentem, másfél órán át, én is vele. Ez a fajta érintésmunka az egyik legmélyebbre vivő önismeret terepe. Minden állomásra elvisz, ha megvan benned az önátadás: születés, gyerekkor, felnőtté válás, szerelem, anyaság, szakítás. Érzelmi-fizikai-mentális hömpölygés. Úgy éreztem, ismerem mindet, bejártam őket, az elmúlt tíz évem kemény önreflexióban telt. Az érintést beengedtem, és az áramló energiát vissza is engedtem hozzá. Végtelen nyugalom fogott el és magas szárnyalás. A legmegrázóbb része nekem a végén volt: az arc-simogatás. Ott potyogtak a könnyeim, talán mert nem is tudom már, mikor érintett valaki utoljára így. Kivéve persze, a kislányaim. Utána pedig kitört belőlem a nevetés, olyan igazi felszabadult, meg az Annából is. Most nézd meg magad a tükörben, mondta, hogy milyen szép vagy. És talán először az életemben úgy igazán meg is láttam. Köszönöm az utazást, Anna!

Miután Kata elindult tőlem, rendet raktam: lemostam a masszázságyat, eloltottam a mécseseket, a törülközőket beraktam a mosógépbe, átöltöztem és végre leültem a könyvvel, amit ajándékba kaptam Katától és együltő helyemben végigolvastam az egészet. Közben persze végig bevillantak párhuzamos képek az életemből: bezártságról, szakításokról, gyászról, felépülésről, az erőm és az örömeim megtalálásról. Jó volt így egyben ránézni, mekkora utat jártam be, hogy honnan hova jutottam. Én is köszönöm az utazást, Kata!