sírás – EGY TEST

Álljon itt egy régebbi levelem, amit barátaimnak írtam az első Ma-uri masszázsos élményemről:

“Tegnap voltam egy ismerős lánynál Ma-uri masszázson. Épp össze voltam törve, nyűgös és rosszkedvű voltam, erősen érintés-igényes állapotban, gondoltam, ez majd jót tesz nekem.
Az elején asztrál tisztító tánccal kezdett, amiből ugyan nem láttam semmit, de ahogy ott feküdtem az ágyon, azt éreztem, mintha fátylakat borítana rám, minden mozdulatával egy újabb és újabb burkot, ami körbevesz, védelmet nyújt. Közben kellemes zene szólt: ősi ritmusok, tenger feeling, és éteri, megnyugtató zenék egymás után. Ha nem láttam volna már őt masszírozni előzőleg, akkor elképzelni sem tudtam volna, hogy milyen testrészével ér hozzám, annyira különleges érzést keltettek bennem a mozdulatai. Lassan, de ritmusosan, nagy testfelülettel ért hozzám, ahogy a hátamon végigcsúszott az alkarja, az a kép jelent meg előttem, hogy még édesanyám hasában vagyok, és épp megszületek, a hátamon pedig a kontrakciókat érzem. A mozdulatok ismétlődtek, sokszor egymás után, és ez az intenzív kép végig megmaradt a képzeletemben: gondolataimban egybefolyt a tengervíz, a magzatvíz és a szememből kicsorduló könnyek. Egyszerre éreztem egyedül magam ezen az úton és azt is, hogy közben van még ott valaki, aki vigyáz rám, szeret, simogat, segít. Volt, hogy úgy sodortak el a mozdulatai, mintha egy tengeri növény lettem volna, hullámzott velem oda s vissza. A végén, az arcmasszázs alatt, mintha új kontúrokat rajzolt volna rám, másnak éreztem az arcom teljesen. Majd egyik kezét a fejemre helyezte, másikat pedig egymás után három csakrámra, végül végigsimította a testem kontúrjait… úgy éreztem, hogy mindenem vibrál, hogy nincs fizikai testem, csak tiszta, finom energia vagyok, áramlok és hömpölygök… Fantasztikus volt!”

A napokban járt nálam. Súlyos beteg hónapok óta, az állapota hol stagnál, hol romlik. Folyamatos halálfélelemben él. Mikor beszélgettünk arról, hogy eljön Ma-uri masszázsra, akkor elmondtam neki, hogy az alapbetegségén nem fogok tudni segíteni, nem szeretném semmiképp hitegetni: természetesen sok minden van, amihez én magam kevés vagyok és fontos, hogy én is tudjam és a klienseimmel is tudassam ezeket a határokat. De abban, hogy kicsit segítsek neki kikapcsolódni, abban, hogy fizikailag megnyugvást, pihenést találjon, töltődjön, abban, hogy a halálfélelmével szembenézzen, és elkezdjen értelmet keresni az életben maradáshoz, abban, hogy a gyerekkori szeretethiányát és érintéshiányát elkezdjük gyógyítani, pótolni, abban mindenképp a segítségére lehetek.
A masszázs alatt érezhetően intenzíven dolgozott: érzésekkel, belső képekkel, emlékekkel. Mikor a hasáról a hátára fordult, váltottunk pár szót (azok kedvéért, akik még nem jártak Ma-uri masszázson: a kezelések alatt nem jellemző a beszélgetés, egy-egy apró visszajelzést leszámítva): azt mondta, hogy úgy érzi, hiányzik neki innen valaki. A következő percekben magában végigvette, hogy vajon ki lehet az… régi, elhagyott szerelmek, elhunyt rokonok vagy rég elfeledett barátok… de nem, nem talált még rá, hogy ki hiányozhat neki. Még egy kis idő eltelt, közben a front résznél jártam már (ez a karokat, a mellkast, és a hasat jelenti, az egész masszázson belül ez a leginkább táncos rész, egyúttal a legtöbb érzelmet felszabadító terület). Hamarosan elérkezett a minden gátat átszakító, felszabadító, gyógyító sírás pillanata.

Kiszakadt, megtalálta.

És aztán, ahogy csitult a sírás, azt mondta:
– Tudod, hogy a bennem élő kicsi lányt masszírozod?
Igen, gondoltam. Nem szóltunk többet a masszázs alatt egymáshoz, mindketten értettük, hogy ez most nem a szavak ideje. Ott és akkor nem volt másra szükség, mint szeretetre, érintésre. Arra, amit – jó esetben – az ember a szüleitől megkap kisgyerekként. Sajnos elvétve találkozom olyanokkal, akiknek épp a jó eset jutott osztályrészül. Szinte mindannyian szenvedünk ennek a hiányától. Azonban jó tudni, hogy ezek a gyerekkori sebek gyógyíthatók.
A masszázs végén magára hagytam őt még pihenni, visszatérni, kint vártam rá. Amikor kijött, hiába látszott rajta, hogy sírt, gyönyörű volt. Átélte és megértette, hogy milyen fontos annak a belső gyermeknek, hogy elég szeretet kapjon. Vitte magával: az ölében, óvta, vigyázott rá. Szerette.

Vajon a te belső gyermeked kap(ott) elég szeretet?
Ha van kedved mesélj, hallgatlak!