Sok évnyi szünet után idén tavasszal három olyan inspiráló ember is része lett a napjaimnak, akikkel azt éltem át, hogy szeretném megköszönni, meghálálni nekik azt, ahogy ők a világban léteznek. Az én legalapvetőbb szeretetnyelvem az érintés, ezzel tudom a legtisztábban kifejezni a hálámat, így hát egy-egy masszázst adtam nekik ajándékba. Bár féltem tőle, hogy nem tartanak-e tolakodónak majd ezzel az ötlettel, de legnagyobb örömömre mindhárman elfogadták az ajándékomat. Az előző bejegyzésben Farkas Éva írását olvashattátok arról, hogy mit élt át masszázs közben, most pedig Tisza Kata kedves sorait osztom meg veletek.
A mai délutánt egy nővel töltöttem. Tulajdonképpen egy olvasóval, aki meghívott magához, és bár nem szoktam ilyet, én ma bizony, a lányaim apás napján, elutaztam Kispestre hozzá. Polinéz masszázzsal foglalkozik a lány, és szeretett volna megajándékozni ezzel az élménnyel az olvasmányélményeiért cserébe. Még sosem voltam polinéz masszázson, és nagyon tetszett, hogy elmondta, sokáig nem olvasott, az előítéletek miatt, engem, de egyszer véletlenül igen, és azóta lebomlott ez a fal benne. Úgy masszírozott, forró olajjal, hogy táncolt közben. És mentem, másfél órán át, én is vele. Ez a fajta érintésmunka az egyik legmélyebbre vivő önismeret terepe. Minden állomásra elvisz, ha megvan benned az önátadás: születés, gyerekkor, felnőtté válás, szerelem, anyaság, szakítás. Érzelmi-fizikai-mentális hömpölygés. Úgy éreztem, ismerem mindet, bejártam őket, az elmúlt tíz évem kemény önreflexióban telt. Az érintést beengedtem, és az áramló energiát vissza is engedtem hozzá. Végtelen nyugalom fogott el és magas szárnyalás. A legmegrázóbb része nekem a végén volt: az arc-simogatás. Ott potyogtak a könnyeim, talán mert nem is tudom már, mikor érintett valaki utoljára így. Kivéve persze, a kislányaim. Utána pedig kitört belőlem a nevetés, olyan igazi felszabadult, meg az Annából is. Most nézd meg magad a tükörben, mondta, hogy milyen szép vagy. És talán először az életemben úgy igazán meg is láttam. Köszönöm az utazást, Anna!
Miután Kata elindult tőlem, rendet raktam: lemostam a masszázságyat, eloltottam a mécseseket, a törülközőket beraktam a mosógépbe, átöltöztem és végre leültem a könyvvel, amit ajándékba kaptam Katától és együltő helyemben végigolvastam az egészet. Közben persze végig bevillantak párhuzamos képek az életemből: bezártságról, szakításokról, gyászról, felépülésről, az erőm és az örömeim megtalálásról. Jó volt így egyben ránézni, mekkora utat jártam be, hogy honnan hova jutottam. Én is köszönöm az utazást, Kata!
Mennyi idő telik el egy találkozástól az ölelésig? Mennyi idő kell egy mély és bizalmi kapcsolat kialakításához? Mennyi idő kell, hogy minden esendőségünkkel együtt feszélyezettség nélkül megmutassuk a meztelen valóságunkat egy idegen előtt és minden észérvünk ellenére bizalommal a kezébe tegyük a testünk? Első Ma-uri masszázs látogatásom során pont ezek a kérdések foglalkoztattak és a kezelés végére váltak egyértelművé válaszaim. Maga a Ma-uri szó jelentése „a korlátoktól mentes szabad utódok” vagy más néven „fehér fény gyermeke”. Az ősi polinéz szigetvilágból származó masszázst és annak lelki és testi gyógyító hatása ismert volt a Hawaii-szigetek, Új-Zéland és Húsvét-szigetek embere előtt egyaránt. Mai formáját 1990-ben nyerte el a maori származású Hemi Fox által, aki feleségével Katja Fox-al alapította és mindmáig vezeti a dániai Ma-uri központot.
Várnak Emlékszem a napra, mikor a kíváncsiságon túllépve eldöntöttem, hogy kipróbálom a Ma-uri masszázst. Azért emlékszem rá ilyen élesen, mert az érzet és a tapasztalás, ami vele járt, meghatározó emlék maradt mindmáig. Abban az évszakban korán sötétedett és hideg volt. Wekerlén a megadott címre érve a kaput nyitva találtam, azonban az ajtókat meglátva elbizonytalanodtam melyik is lehet az. Végül az egyik párkányon észrevettem egy égő mécsest. Melegség öntött el, kicsit az otthon emléke, kicsit a szereteté, de mindenekelőtt az az érzés, hogy itt várnak, valaki engem itt vár. Anna korát nem tudtam volna meghatározni, lényéből áradt a kedvesség és a bizalom és valami könnyed légies mozgás. Érkezésemre már halk zene szólt és gőzölgött az asztalon a tea. Helyet foglaltunk, beszélgettünk. Anna elmesélte, hogy a masszázs alatt legoptimálisabb a teljesen meztelen test, mivel így a mozgás során indított hullámok szabadon végigérhetnek a test teljes felületén. De nem ragaszkodott saját elképzeléseihez, rám bízta a döntést. A szoba falairól Hundertwasser képeslapjainak zománcos tüze és fénye ivódott retinámba. Az egész olyan volt, mintha szívem kamrájába ültem volna be. Anna magamra hagyott a szobában. Legközelebb csak akkor lépett be, mikor már töröközővel eltakarva feküdtem a masszázságyon. Nem volt kényelmetlen, sem pedig zavarba ejtő a meztelenség, olyan tapintattal és figyelemmel fordult felém, hogy minden kétségem, ellenérzésem szertefoszlott. Valójában egy idegen volt és valahogy mégsem.
És itt kezdődik utazásom története: Anna a masszázs során meleg olajat visz fel a hátamra és körbetáncolva alkarjával hosszú áramló mozdulatokat tesz, a zene ritmusára lépdel. A masszírozás közel sem hasonlít a svéd masszázshoz, a mozdulatok itt inkább az óceán hullámzására emlékeztetnek, ahogy fekszem fülig vízzel elborítva, körülöttem hullámzik minden, az arcomat pedig a meleg napfény süti. Becsukott szemmel nézem a végtelent. Anna éneke töri meg a képet, a zenére dúdol, meghittséggel és bensőségességgel tölti meg a teret. Harmóniát varázsol, legyezésével a levegőből burkot fon körém, olykor pedig testemen érzem lélegzetét, fújását. Karjába emel, én pedig belefekszem. Mint gyermek anyja ölelésébe, beleolvadok… sokáig így maradunk. Kifeszítem a kilencven percet, törékeny testem lélegzethez jut. A zene lassul, ritmusa relaxálóvá válik, a mozdulatok még puhábbak lesznek. Lezárásként szertartásszerűen megmossa lábam és kendővel törli meg. Kinyitom a szemem, nézem az üres szoba plafonját, újra egyedül vagyok és béke van.
Ünnepelj! Másodjára keresem fel Annát és talán eltelt 1 év is, mégis olyan ismerős minden, teát iszunk és beszélgetünk, a mécses most is világít. Fáj mindenem, zsibbad a karom és a szívem, összeprésel az üveglap. Fáj a hiány, a nincsen. Anna azt mondja a masszázs segít az elengedésben. A zene elindul és táncba hajlik a mozdulat, hideg van. Ő éber és betakar, egészen gondoskodóan lábam alá gyűri a törölközőt. A mozgás lendülettel teli, hallom lélegzését, énekét. A történet nem kizárólagosan a tanult mozdulatok tökéletes visszaadásáról szól. Hiába a masszőr minden tudása és ráhangolódása, ha képtelen a másik oldal befogadni és elfogadni. A mozdulat mindenképpen jólesik a testnek, felszabadítja és lélegzethez juttatja az izmokat, inakat. Mégis akkor teljes, ha el tudjuk fogadni azt a fajta szeretetet, amit a különleges masszázs által generált harmóniával kapunk. Az érintés, amitől távol tartjuk magunkat egészen közel jön hozzánk, a körülmények elfeledtetik mindazt a szemérmességet és feszességet, amit tanultunk és magunkkal hoztunk neveltetésünkkel. Ilyenkor, mikor emberi védekezéseink, reakcióink elhalkulnak, egészen védtelenné válunk, oldódik bennünk a vigyázzban állás és ilyenkor a ma-uri vállunkhoz ül és fülünkbe suttogja énekét.
Elcsendesedik a zene és már ismerős a mozdulatok ritmusa. Egyszer csak melegséget érzek szívemnél. Egy kicsiny törölköző meleg vízbe mártva és összetekerve, ezt helyezi Anna a szívemre, mindezt persze csak utólag tudom meg. Akkor annyit érzek, hogy lassan csordulnak ki a könnyeim, észre sem veszem. A meleg mintha a szívemből hajtana ki. Mindig is úgy képzeltem, hogy legbelül egy apró hajtás indult szívem legmélyéből, ami mára már terebélyes lomkoronájú fává nőtte ki magát. Azon az estén azonban úgy mentem oda, hogy a falevelek lassú hullásba kezdtek rajta, egyenként engedték el ágaikat, míg végül néhány elsárgult levél maradt csak. Hiába minden gondosság, odafigyelés és akarat, olykor minden jó szándékunk ellenére megtörténik és tehetetlen dühünkbe némán nézzük az elmúlást. De ahogy kinyitom a szemem és hátamon fekve megpillantom a szobát, valóságomra ébredek. Érzem, minden melegséggel együtt a Fa bennem újra hajt, lombkoronája zöldbe borul és málna színű virágok nyílnak ismét rajta. Olajtól kócos hajjal ülök a konyhában, teát iszunk, este van, beszélgetünk. Anna annyit mond, neki egyetlen szó dobolt végig a fejében: „Ünnepelj”! Ezzel az üzenettel indulok utamra és szívom magamba virágaim negédes illatát.
Édes Anna! Telnek az évek, visszavágyom a buborékba. Most Wekerle helyett a belvárosban vagyok, Anna helyett Bori vár. Ugyanaz a kedvesség és szeretet sugárzik belőle, pogácsát és málnaszörpöt fogyasztok. A testem ismét felszabadul, ledobja láncait. Ám mégsem vagyok igazán befogadó, ragaszkodom az emlékéhez és nehezen eresztem. Végül néhány pillanatra belefekszem a mozdulatba. Testem mozgása sok mindent elárul rólam. Mozdulatom hajlékonysága jellememről árulkodik, lábam feszessége dermedtségemre utal. Anna tenyerébe vágyom és ettől a gondolattól mindvégig nem tudok elszakadni. Ez pedig megpecsételi 90 perces sorsomat. A mozgás jól esik, de az a fajta többletérzés nem talál el, mint korábban. Bori saját személyisége átüt érintésein, Annával való élményem pedig bezár, elzár tőle. Saját korlátaimba ütközöm, elképzeléseim és korábbi élményeim rabja maradok. Végül megbocsájtóan tekintek magamra és elengedem hasonlításaimat.
Elszoktunk a szeretettől és az együttérzéstől. A test azonban felismeri ennek a fajta adásnak az őszinte ajándékát és bizalommal reagál is rá. Írásom elején foglalkoztató kérdéseim a 90 perces masszázs után butaságnak és értelmezhetetlennek hatnak. Anna és Bori különleges tehetség birtokában vannak. A tánc, a zene, a szakértelmük és egész lényük keverékéből születik bennem valami békesség. Adni tudnak: a testnek könnyedséget, a léleknek fényt, a szívnek pedig melegséget. Búcsúzáskor és még napokkal később is végtelen hálát érzek feléjük.
Álljon itt egy régebbi levelem, amit barátaimnak írtam az első Ma-uri masszázsos élményemről:
“Tegnap voltam egy ismerős lánynál Ma-uri masszázson. Épp össze voltam törve, nyűgös és rosszkedvű voltam, erősen érintés-igényes állapotban, gondoltam, ez majd jót tesz nekem. Az elején asztrál tisztító tánccal kezdett, amiből ugyan nem láttam semmit, de ahogy ott feküdtem az ágyon, azt éreztem, mintha fátylakat borítana rám, minden mozdulatával egy újabb és újabb burkot, ami körbevesz, védelmet nyújt. Közben kellemes zene szólt: ősi ritmusok, tenger feeling, és éteri, megnyugtató zenék egymás után. Ha nem láttam volna már őt masszírozni előzőleg, akkor elképzelni sem tudtam volna, hogy milyen testrészével ér hozzám, annyira különleges érzést keltettek bennem a mozdulatai. Lassan, de ritmusosan, nagy testfelülettel ért hozzám, ahogy a hátamon végigcsúszott az alkarja, az a kép jelent meg előttem, hogy még édesanyám hasában vagyok, és épp megszületek, a hátamon pedig a kontrakciókat érzem. A mozdulatok ismétlődtek, sokszor egymás után, és ez az intenzív kép végig megmaradt a képzeletemben: gondolataimban egybefolyt a tengervíz, a magzatvíz és a szememből kicsorduló könnyek. Egyszerre éreztem egyedül magam ezen az úton és azt is, hogy közben van még ott valaki, aki vigyáz rám, szeret, simogat, segít. Volt, hogy úgy sodortak el a mozdulatai, mintha egy tengeri növény lettem volna, hullámzott velem oda s vissza. A végén, az arcmasszázs alatt, mintha új kontúrokat rajzolt volna rám, másnak éreztem az arcom teljesen. Majd egyik kezét a fejemre helyezte, másikat pedig egymás után három csakrámra, végül végigsimította a testem kontúrjait… úgy éreztem, hogy mindenem vibrál, hogy nincs fizikai testem, csak tiszta, finom energia vagyok, áramlok és hömpölygök… Fantasztikus volt!”
A masszázs után még hosszan pihent a masszázságyon, elmerült a gondolataiban, majd felkelve mesélni kezdett, hogy mi minden történt vele a masszázs során, milyen érzések, emlékek, képek születtek meg benne, majd egy kis szünet után azt mondta:
“… és akkor azt éreztem, hogy jó vagyok, hogy rendben vagyok, és hogy szerethető vagyok… És ezt eddig még soha életemben nem éreztem…”
A polinéz masszázs a legzsigeribb, legősibb módon hat: azon a nyelven szól hozzánk, amit újszülött korunk óta értünk, a test nyelvén. A gyöngéd, de határozott érintések, az alkarral végzett mozdulatok miatti nagy felületű bőrkontakt, a mozdulatok ritmikusságából adódó ringatásszerű érzés, mind-mind kisbaba korunkba visz vissza, és az ott, akkor átélt hiányokat pótolja. Ha nem kaptunk elég érintést a szüleinktől, ha nem öleltek annyiszor magukhoz, mint amennyire szükségünk lett volna, és ha ily módon nem élhettük meg a szerethetőségünket, akkor ezt itt és most tudjuk pótolni, a sejtjeinkben megbúvó emlékeket újraírni. Ha pedig megkaptuk kisbabaként a kellő mennyiségű és minőségű érintést, akkor ezekkel a jó emlékekkel tudunk kapcsolódni újra, így tudunk töltekezni, újra és újra felidézni a rendben vagyok, szerethető vagyok érzését.
A napokban járt nálam. Súlyos beteg hónapok óta, az állapota hol stagnál, hol romlik. Folyamatos halálfélelemben él. Mikor beszélgettünk arról, hogy eljön Ma-uri masszázsra, akkor elmondtam neki, hogy az alapbetegségén nem fogok tudni segíteni, nem szeretném semmiképp hitegetni: természetesen sok minden van, amihez én magam kevés vagyok és fontos, hogy én is tudjam és a klienseimmel is tudassam ezeket a határokat. De abban, hogy kicsit segítsek neki kikapcsolódni, abban, hogy fizikailag megnyugvást, pihenést találjon, töltődjön, abban, hogy a halálfélelmével szembenézzen, és elkezdjen értelmet keresni az életben maradáshoz, abban, hogy a gyerekkori szeretethiányát és érintéshiányát elkezdjük gyógyítani, pótolni, abban mindenképp a segítségére lehetek. A masszázs alatt érezhetően intenzíven dolgozott: érzésekkel, belső képekkel, emlékekkel. Mikor a hasáról a hátára fordult, váltottunk pár szót (azok kedvéért, akik még nem jártak Ma-uri masszázson: a kezelések alatt nem jellemző a beszélgetés, egy-egy apró visszajelzést leszámítva): azt mondta, hogy úgy érzi, hiányzik neki innen valaki. A következő percekben magában végigvette, hogy vajon ki lehet az… régi, elhagyott szerelmek, elhunyt rokonok vagy rég elfeledett barátok… de nem, nem talált még rá, hogy ki hiányozhat neki. Még egy kis idő eltelt, közben a front résznél jártam már (ez a karokat, a mellkast, és a hasat jelenti, az egész masszázson belül ez a leginkább táncos rész, egyúttal a legtöbb érzelmet felszabadító terület). Hamarosan elérkezett a minden gátat átszakító, felszabadító, gyógyító sírás pillanata.
Kiszakadt, megtalálta.
És aztán, ahogy csitult a sírás, azt mondta: – Tudod, hogy a bennem élő kicsi lányt masszírozod? Igen, gondoltam. Nem szóltunk többet a masszázs alatt egymáshoz, mindketten értettük, hogy ez most nem a szavak ideje. Ott és akkor nem volt másra szükség, mint szeretetre, érintésre. Arra, amit – jó esetben – az ember a szüleitől megkap kisgyerekként. Sajnos elvétve találkozom olyanokkal, akiknek épp a jó eset jutott osztályrészül. Szinte mindannyian szenvedünk ennek a hiányától. Azonban jó tudni, hogy ezek a gyerekkori sebek gyógyíthatók. A masszázs végén magára hagytam őt még pihenni, visszatérni, kint vártam rá. Amikor kijött, hiába látszott rajta, hogy sírt, gyönyörű volt. Átélte és megértette, hogy milyen fontos annak a belső gyermeknek, hogy elég szeretet kapjon. Vitte magával: az ölében, óvta, vigyázott rá. Szerette.
Vajon a te belső gyermeked kap(ott) elég szeretet? Ha van kedved mesélj, hallgatlak!
“Kaptam nemrég egy videót, amely egy különleges nevű masszázsfajtát mutat be, a Lomi Lomit. És azóta is elvarázsol, ahányszor megnézem. Még az is megnyugtat, ha csak nézem, de milyen lehet, amikor én fekszem azon a a masszázságyon… Baksa Annával beszélgettem, aki szintén Lomi Lomi masszőr, de foglalkozik még Ma-uri, Kahi Loa és várandós masszázzsal is.” Kiss Bernadett velem készített interjúját olvashatjátok
Hogy kezdtél el masszázzsal foglalkozni? És miért éppen ezzel a különleges masszázsfajtával?
Sok apró impulzus vitt egyre közelebb ahhoz, hogy masszázzsal kezdjek foglalkozni: egyrészt kicsi gyerek korom óta nagyon intenzíven igényeltem mindig is az érintést, a testkontaktot. Másodszor pedig szültem négy gyereket, a két nagyobbikat még kórházban, elidegenítve a saját testemtől, a két kicsit pedig otthon. Az otthoni, háborítatlan szüléseim tapasztalata közelebb vitt ahhoz a tudáshoz, hogy mennyi erő lakik a testünkben, milyen rejtett erőtartalékaink vannak, és hogy a támogató, elfogadó és szeretetteli jelenlét mennyit tud segíteni abban, hogy mélyen átélhessem, megélhessem, hogy mi zajlik a testemben, miközben világra hozom a gyermekemet. Ehhez kapcsolódik még az is, hogy a gyerekeimet hordozókendőben, magamra kötve hordtam, és igény szerint szoptattam meglehetősen hosszan – ez mind-mind meghatározó volt az ő kiegyensúlyozottságuk, testi és lelki harmóniájuk elérésében, vagy egy-egy futó, könnyebb betegségből való gyors felépülésükben. Közben aktívan foglalkoztam önismerettel, sokféle terápiát kipróbáltam, és azt tapasztaltam, hogy a test és a lélek nem szétválasztható dolgok, illetve épp hogy nagyon is szorosan összefüggenek. Hogy elindulhatok a lélektől, boncolgathatok, feldolgozhatok, elemezhetek – ha valóban sikeres a terápia, akkor az testi szinten is meg fog jelenni. Ugyanígy, ha a testnek tudok segíteni, ha abban fel tudok szabadítani blokkokat, ki tudok sírni régmúlt fájdalmakat, ki tudok üvölteni terápiában régi haragokat, meg tudom ölelni már elveszített szeretteimet – nos, akkor természetesen a lelkem is megkönnyebbül, le tudok tenni terheket a vállamról. Mindeközben két barátnőm is Ma-uri masszázst kezdett tanulni, és így kipróbálhattam magam is, hogy mi ez a csoda, amit Hemi és Katja Fox hozott el nekünk Új- Zélandról. Az első találkozásom a Ma-uri masszázzsal megdöbbentő volt: érzések kavalkádja szakadt rám a masszázs alatt, elképesztő érzelmi változásokat éltem át, sírtam és nevettem, felzaklatott és megnyugodtam, megszülettem és meghaltam, elringatott, kiszakított a testemből, éteri lénnyé váltam és mégis a végkövetkeztetés számomra az volt, hogy mindehhez kell a test. Hogy a létezésünk alfája és ómegája. Innen indul minden, és itt végződik minden. Hogy a fogantatásunktól kezdve a halálunk pillanatáig testi tapasztalatok özöne áraszt el, legfeljebb nem figyelünk oda rájuk. Nem volt kérdés, hogy ezt a technikát én is tudni akarom, hogy én is részese szeretnék lenni annak, hogy emberek ugyanezt átélhessék az én érintésem által is. Részesévé, alakítójává akartam válni magam is ennek a fantasztikus, művészi érintésnek.
Hogy képzeljünk el egy pármasszázst? Miért és kiknek ajánlod?
A pármasszázs tulajdonképpen egy térben, párhuzamosan, szinkronban zajló masszázs, melyre többségében párok szoktak jönni. Jelzem, hogy nem feltétlenül kell az embernek a párjával részt vennie egy ilyen szertartáson (hiszen a Ma-uri masszázs valójában tényleg egy szertartás: szakrális masszázs), ugyanúgy kiaknázhatjuk a pozitív hatásokat akármely más intim kapcsolatunkban: szüleinkkel, gyermekinkkel, közeli barátainkkal. Ilyenkor a pár két tagja egy térben, közel egymáshoz elhelyezett masszázságyakon fekszik, és az őket masszírozó masszőrök párhuzamban, szinkronban dolgoznak. Pármasszázs alatt felerősödnek a gyógyító energiák, szinte vágni lehet a szobában a levegőt… Kiváló lehet egy kapcsolat elmélyítése, magasabb szintre emelése céljából, de akár nászajándékként is felejthetetlen, ünnepi pillanatokkal kedveskedhetünk frigyre lépő barátainknak, rokonainknak
Mi a fő különbség a Ma-uri, a Lomi Lomi és a Kahi Loa masszázsok között?
A Lomi Lomi masszázs a Hawaii szigetekről származik (magam is ott tanultam), a jelentése pedig csupán ennyi: érintés, masszázs. Ahány kahuna (gyógyító, sámán), annyiféle technika létezik, de amiben mégis hasonlítanak egymásra, az az, hogy alkarral masszírozzák végig az előzőleg meleg olajjal bekent testet.Ez elég nagy teret enged a vendégnek legmegfelelőbb erősség megtalálásában, mellesleg mivel sokkal nagyobb felületen érintkezik a a vendég és a masszőr bőre, így kevésbé koncentrált, kevésbé jól behatárolható egy-egy érintés, és annyi impulzus éri egyszerre az agyat a masszázs alatt, amivel nem boldogul egykönnyen, így óhatatlanul kikapcsol – és már el is érte a masszázs az egyik alapvető célját: a test mellett a lélek is megpihenhet. A Lomi Lomimasszázsban nincs szigorúan vett koreográfia, organikusan alakul, változik masszázsról masszázsra: mindig az épp aktuális igényekhez, állapothoz lehet igazítani a mozdulatokat. A Ma-uri masszázs ugyanezekre a mozdulatokra épít, de olyan, mintha az ember mantrázna: ismétlődő mozdulatok egymásutánjaival érjük el ugyanazt az állapotot: a test, a lélek és a szellem teljes ellazulását, töltődését. A Kahi Loa-t szívesebben hívom érintésterápiának, mint masszázsnak: ennél a technikánál nincsenek átmasszírozva az izmok, és az ízületek, jellemzően a bőr felszínén dolgozunk (de van, hogy csak az asztráltesten). A minket körülvevő világgal próbáljuk meg újra összhangba hozni a vendéget, a Hawaiiak hite szerinti 7 őselem megjelenítésével a mozdulatainkban (így is hívják a Kahi Loa-t: a 7 őselem masszázsa). Tulajdonképpen egy nagyon intenzív energetikai kezelésről van szó, ez technikájában sem hasonlít a másik két masszázsra, amikkel még foglalkozom. Ezeken túl még Várandós masszázst is végzek, ami az egyik szívem csücske: hihetetlen megtiszteltetés minden alkalommal végigkísérni egy alakuló, fejlődő kis életet az édesanyja pocakjában az első hetektől egészen a születéséig, érezni, ahogy a pocakon keresztül is reagálnak az érintésemre a babák. Felemelő és megtisztelő, hogy az anyukák ebbe a intim együttlétbe, amit a babájukkal átélnek, beengednek egy kicsit engem is. A várandósság időszaka a legtöbb nőnek élete legnagyobb változását hozza mind testi, mind lelki szinten, nagyon sok a kérdőjel bennünk a babvárás időszakában, a bizonytalanság, a környezetből pedig mindenhonnan elvárások tömkelegével találjuk szembe magunkat. Ezért is tartom fontosnak, hogy ne csak a négy gyermekem várásával, kihordásával és megszülésével (majd táplálásával és nevelésével) kapcsolatos tapasztalatokat adhassam át a kismamáknak, hanem valóban támogató és elfogadó közeget tudjak teremteni köréjük. Ez az, amire miden nőnek szüksége lenne, amikor babát vár.
Megosztottál egyszer egy videót a Lomi Lomi masszázsról, és engem teljesen elvarázsolt! Mintha táncolt volna a masszőr, fantasztikus volt. Ezt bárki meg tudja tanulni vagy érzék is kell hozzá?
Igen! A Ma-uri és a Lomi Lomi masszázs is tánc! A tanulás hosszát meghatározza természetesen, hogy kinek mennyi érzéke van épp a tánchoz, milyen a ritmusérzéke, mennyire tudja összhangba hozni kezét-lábát-figyelmét… De: mindenki meg tudja tanulni. Merthogy ez a tudás mindannyiunkban benne van, csak az a kérdés, hogy mennyire kell mélyre bányászni a felhozatalához. Akinek az élete részét képezi a testtudatosság, a tánc, a ritmus, a másikra hangolódás – annak ez könnyebb feladat lesz, akinek pedig ezek mélyebbre temetett, elfelejtett dolgok, annak több idő kell, hogy újra megtalálja magában. De tudom, hiszem, hogy alapvetően mindenkiben benne van ez az ősi tudás.
EGY TEST - EGY LÉLEK 